Egyiptom – Gízai piramisok és Kairo
Utazás Egy nagyon hosszú nap elé néztem, amikor eldöntöttem, hogy Hurghadából ellátogatok a piramisokhoz, de ha már Egyiptomban voltam, semmiképp nem akartam kihagyni. Hajnali 01:30-ra jött értünk egy busz, amivel még legalább egy órán át szedtük fel a…
Egyiptom Fakultatív I. – Paradise Island
Az első fakultatív kirándulás, amire elmentem, a Paradise Island, vagyis a Paradicsom sziget volt. Több lehetőség is adódott ide elutazni. Az egyik a magyar utazásszervező cég által szervezett túra volt, ami egyrészt drágább volt, mint amire én mentem,…
Egy hét Hurgada
Idén nyáron, a COVID után végre lehetőségem adódott külföldre tervezni a nyaralást. Már az év korai szakaszában lefoglaltam az utat, lesz-ami-lesz alapon. Akkor is megyünk, ha PCR-teszt kell a ki- és beutazáshoz. Egészen az utazást megelőző hétig a…
Taba, Egyiptom Izraelen át
Az egész utazás úgy indult, hogy pihenni szerettem volna a 2019-es év után, ezért a pihenésre helyeztem a fő hangsúlyt. A repülőjegyet szeptemberben foglaltam a wizzair.com-on. 19.360 Ft-ba került oda-vissza 2 főre, helyfoglalás, Priority és feladott…