Idén nyáron, a COVID után végre lehetőségem adódott külföldre tervezni a nyaralást. Már az év korai szakaszában lefoglaltam az utat, lesz-ami-lesz alapon. Akkor is megyünk, ha PCR-teszt kell a ki- és beutazáshoz. Egészen az utazást megelőző hétig a konzuli szolgálat hivatalos információi alapján PCR-teszt kellett volna az Egyiptomba való beutazáshoz, azonban 4-5 nappal az utazás előtt, amit már hetekkel előtte pletykáltak, hivatalosan is elfogadottá tették az oltásokat. Mindenféle megkülönböztetés nélkül elfogadják bármelyik oltást. Így sokkal egyszerűbb lett a beutazás.


Idén először mindent rábíztam egy utazási irodára, és ez maximálisan jó döntésnek bizonyult. Az egész szolgáltatással teljesen elégedett voltam, bár már korábban többször foglaltam szállodát az Invia.hu-n keresztül, de teljes utazást még sosem. Csak ajánlani tudom őket, mivel általában nem kell az utat egyszerre kifizetni, több lépcsőben is lehet rendezni az utazás előtti hónapokban.
Smartwings charterjárattal utaztunk az éjszaka közepén. 00:05-kor indultunk Budapestről, az út 3 óra 40 percet vett igénybe. Kaptunk egy pohár vizet és egy szendvicset, ami egyébként nagyon finom volt. A repülőn végig maszkban kellett lenni. Hajnal 4 óra körül érkeztünk meg Hurghada nemzetközi repülőterére. A leszállás után turistavízumot kellett váltani, ami 25$ és kizárólag készpénzben fizethető. Mivel nem ez volt az első utam Egyiptomba, nem lepődtem meg, hogy többször is átvilágították a bőröndöt.
4:30-kor már kint voltam, és vártam a transzferünket a szállodába. Nem sokkal később már a szálloda halljában vártam, hogy kapok-e szobát korábban. Nagyon kedvesek voltak, és már 8:00 körül meg is kaptam a szobát.
A Long Beach Resortban töltöttem el 7 éjszakát. A szálloda szép, gondozott, a szobák tiszták voltak. Minden nap takarított egy fiatal srác. Tiszta törülközők, víz stb. A csapból inni tilos, ezért még fogmosáshoz is ásványvizet használtam. Az ételekkel nem voltam elégedett. Kicsit úgy tűnt, hogy próbálták nagyon az európai ételeket hozni, ami viszont egy hét után elég unalmassá vált. A szállodában több a la carte étterem is működött. Ezek közül kipróbáltam a nemzetközi, olasz és núbiai ízeket felvonultató éttermeket. Mind közül a núbiai volt a legjobb, ahol 5 fogásos vacsorát szolgáltak fel. Minden tökéletes volt: az ízek, a díszítés, a kiszolgálás.
Az időjárás az egész héten tökéletes volt: 35-38 fok, szikrázó napsütés és egy felhő sem volt az égen. Az esték is iszonyatosan melegek voltak, még este sem ment a hőmérséklet 30 fok alá. Klíma nélkül esélytelen lett volna kibírni.
Az egy hét alatt két, illetve három fakultatív programon vettem részt, amit majd külön cikkben részletezek. Paradise Island nevű szigeten voltunk, amit egy egész napos hajóút és sznorkelezés tett izgalmassá, illetve Kairoban és a gízai piramisoknál is jártam. Az egyik este betaxiztunk az igazi Hurghadába, és egy egyiptomi srác, akinek mindenféle bazárja van, körbevitt minket az egész városon. Érdekes élmény volt mindenképpen…
A hazaút elég kimerítő volt. 4:30-kor indult vissza a repülő hajnalban, szintén Smartwings-szel, ugyanazzal a kiszolgálással, viszont már hajnali 1-re értünk vissza a szállodába, ahonnan elég gyorsan ki is jutottunk a repülőtérre. A becsekkolás után rengeteg időnk volt, a duty free-n kívül néhány árus volt nyitva, de az éttermek mind zárva voltak, és negatívumként említem, hogy nagyon hideg volt a reptéren belül. Mindenképp hosszú ujjú felső szükséges, mivel alapból elég rossz szokásuk az egyiptomiaknak, hogy brutálisan nyomatják a klímát.
Összességében az egész nyaralás nagyon jó volt. Csodás helyeken jártam ismét. A tenger gyönyörű, az ételek nem a legjobbak, az emberek kedvesek, de néha túl rámenősek. Minden második ember, mikor megkérdezte, honnan jöttünk, azt mondta, hogy ő is félig magyar… Persze nem hittem nekik, egészen addig, amíg az egyik tényleg félig magyar volt. Nagy volt a vezetékneve, és Budapesten született, de 1 éves kora körül visszaköltöztek Egyiptomba. Mindenki Mr. Nagí-nak hívta. 🙂 Kimondani persze senki nem tudta a vezetéknevét helyesen.
Budapest-Hurghada-Budapest, Long Beach Resort 8 nap, 7 éj, transzfer, magyar nyelvű képviselet, biztosítás ~ 350.000 Ft.


