Idén először voltunk úgy melegebb helyen, hogy itthon már javában maximum 10-15 fok körüli maximumok voltak. Azt hiszem ár/érték arányban a lehető legjobb döntést hoztuk amikor a napsütéses spanyol Alicante mellett tettük le a voksunkat. A repülőjegy ára két főre oda vissza 40e Forint körül volt, ami szinte ajándék. Szállodában is sikerült nagyon jót választani, bár hozzá kell tennem, hogy hónapokkal előtte foglaltam le. Holiday Inn Alicante Playa del San Juan egy 4 csillagos szálloda a város északi részén, 5 percre a tengerparttól. Ami nagyon furcsa volt, hogy a nap az 8 óra körül kelt fel. Nem csodálkozom, hogy a spanyolok nem igazán akarnak délelőtt lendületbe jönni. Reggelente ilyesmi látvány fogadott minket a tengerparton 9-10 óra körül amikor lesétáltunk reggelizni.
Ami a reggelizést illeti a szállodában 12 Eur / fő áron kínáltak volna svédasztalos reggelit, amivel nem éltünk. Helyett inkább a tengerparton indultunk el, bízva abban, hogy lesz reggelizésre alkalmas hely. Hát volt is. Nem kevés ráadásul. Egy szimpatikus helyen ültünk le, ahol ráadásul potom pénzért reggeliztünk meg. Az itt töltött idő alatt minden reggel itt reggeliztünk. Rómában ittam még nagyon jó kávét, de ez a kávé is valami isteni volt, pedig én nem vagyok egy nagy kávéfogyasztó. Egyébkent az árak nem sokkal magasabbak mint Magyarországon.
A 400 pálmafával szegélyezett sétány kövezetét 6,6 millió piros, fekete és krém színű márványcsempe darabból rakták össze. A sétány a kikötőből a Gran Vía sugárútig húzódik. Érdemes a turistának megnézni azt, ahogy a parton a helyiek társaságokba verődve csevegnek, élvezve a hagyományos ,,paseo”-t azaz az esti sétát.
Alicante az egyik olyan spanyol úti cél, ahová Budapestről közvetlen járat közlekedik (nyáron a Wizz Air hetente két járatot indít, kedden és szombaton, télen csak szombaton), így azonnal adja magát a lehetőség, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjünk a várossal. Alicante tartomány székhelye, a Costa Blanca legfontosabb városa. Az európai iparjogvédelem egyik központja, az EUIPO székhelye. Ezt jól mutatja a kikötő is ahol rengeteg szállítókonténer található.
A települést Akra Leuké néven az ókori görögök alapították i.e. 325 körül. A rómaiak i.e. 201-ben foglalták el; neve uralmuk idején Lucentum volt. A kora középkorban a Nyugati gót Királyság részét képezte, majd a mórok uralma idején (718 – 1249) neve Al-Lucant. A keresztények 1258-ban foglalták el X. Alfonz vezetésével. Ettől fogva Aragóniához tartozott és a Madrid felé vezető út következtében kereskedelmi központ lett. Békés évszázadok után a 18. században vált ismét csaták színhelyévé a város: a spanyol örökösödési háború idején, 1709-ben a franciák ostromolták meg. 1873-ban, a karlista felkelés alatt a cartagenai föderalisták támadták. A 20. században, a spanyol polgárháború alatt hosszú időn át a köztársasági erők uralták. Itt végezték ki a Falange alapítóját, José Antonio Primo de Riverát.
Santa Barbara Castello
A Benacantil-hegy tetején fekvő Castillo de Santa Bárbara egy 10. századból származó erődítmény, ami fontos szerepet játszott Alicante történelmében. Elhelyezkedése miatt kulcsfontosságú szerepet töltött be harcok idején is. A kilátás természetesen lélegzetelállító a hegytetőről, hiszen belátni egész Alicantét és a környező vidéket is.
Tömegközlekedés
Amiről még érdemes beszélni az a tömegközlekedés. Alicante 4 villamosvonallal rendelkezik, amiből igazából simán nevezhető az egyik inkább vonatnak. Érdekesség, hogy a villamos elmegy egészen Benidormig (sőt még tovább is), ami 45 km távolságra van innét. Az Alicante-i repülőtérről direkt buszjárat közlekedik Alicante városközpontjába. A buszon látható a Centro Cuidad felirat, ami annyit jelent, hogy városközpont. A C-6-os jelzésű busz megállója a reptér indulási oldalán található. A menetjegy 3.85 euró. A menetrend kicsi bizonytalan, de jellemzően 20 percenként indul járat. A buszok légkondicionáltak (eléggé hűtenek). A buszsofőrök a spanyolon (és a katalánon) kívül más nyelvet nem beszélnek, cserébe mosolygósak.
Ami amúgy nekem szembetűnő volt, hogy a repülőtér az hatalmas. Nagyobb mint Ferihegy. Nem gondolom, hogy nagyobb lenne a forgalom vagy az igény ekkorára, de utánaolvastam és mások se nagyon értik az okát. Este 10 után már semmi nincs nyitva. Az utazó 23 óra után már csak taxival juthat el a városközpontig 20 euróért.
Costa Blanca
Costa Blancának, magyarul fehér partnak nevezik Spanyolország egyik legszebb tengerparti részét finom, fehér homokja, és fehér házai miatt. A 200 km hosszú partszakasz egy igazi turistaparadicsom: szép, változatos partok, gyönyörű városok, csodás természeti képződmények, izgalmas kirándulási célpontok, érdekes kikapcsolódási- és programlehetőségek jellemzik. A leghidegebb, januári hónapban is 17 °C-os napi átlagos maximumhőmérséklet (mely magasabb, mint Budapest áprilisi átlagos maximumhőmérséklete), és nyáron is kellemes klíma, valamint egész évben napsütés várja a tengerpartok szerelmeseit. A városok télen sem ürülnek ki, sokan jönnek ide ezekben a hónapokban is elmenekülni a téli szürkeségből. A paradicsomnak igazán paradicsomi hangulata is van: Európában egyedülálló számú, őshonos pálmafák, déli gyümölcsök, egzotikus növények, csodaszép virágok, és a WHO szerint a világ legtisztább levegője járul hozzá a csodálatos kikapcsolódáshoz. A Costa Blanca kristálytiszta levegőjének oka az ipari létesítmények teljes hiánya a térségben. A Costa Blanca tehát gyakorlatilag mindössze Európa legtisztább levegőjű, legnaposabb, és egyik legszebb régiójának számít, nem véletlen, hogy mágnesként vonzza a turistákat. Ennek ellenére nem csak zsúfolt üdülőhelyek, hanem kis, festői városok és falucskák is várják a csendes pihenésre vágyókat. Akik pedig bulizásra, sok emberre vágynak, azok is megtalálhatják álmaik nyaralóhelyét a Costa Blancán.