2024 tavaszán 2 napot és 1 éjszakát töltöttünk a comói tó környékén. Mindösszesen 1 éjszakát töltöttünk Leccoban, amit azért választottunk, mert innen kiindulva több várost is fel tudtuk fedezni könnyedén. Budapestről egy reggeli járattal mentünk, így már viszonylag időben Milánóban voltunk. Autót béreltünk a centauro.net oldalon és a kocsi felvétele is egyszerűen ment. Egy Skoda Fabiat kaptunk ami a célnak teljes mértékben megfelelt. Ezen a környéken már nem kapus rendszer működik az autópályán, hanem rendszám alapján lehet fizetni utólag. Először próbáltuk elkerülni az autópályát, mert ötletünk nem volt, hogy mennyibe kerül, de végül miután 2x eltévedtünk, mert elment a térerő úgy voltunk, hogy nem tekergünk tovább és irány a legegyszerűbb útvonal. Utólag kiderült, hogy ez így volt a legjobb tényleg, így Milánóból Lecco felé vettük az irányt. Miután megérkeztünk és fújtunk egyet a repülő/autóút után elindultunk Varennaba autóval, ahol tök nagy szerencsénk volt, mert a kikötőben le tudtunk parkolni, itt vettem parkolójegyet, majd hajóval átmentünk Bellagioba, ami a környék egyik legszebb városa.
A Comói-tó egy Y alakú tó Olaszország északi részén, Lombardiában.
Bellagio egy kis ékszerdoboz a Comói-tó partján. Itt már az is szép és emlékezetes, ha csak sétálsz az utcákon. Egy földnyelven hosszan benyúlik a tóba.
Ez a tó már a Római időkben is vonzotta a gazdagabb rétegeket, így nem csoda, hogy olyan hírességek, mint George Clooney, Madonna, Richard Branson, Ronaldinho is birtokol vagy birtokolt itt villát.
Nem véletlenül. A Comói-tó és ezzel együtt Bellagio fölé is magas hegyek, az Alpok gyakran havas csúcsai tornyosulnak de a tó partján színes házak és villák, előttük pedig meseszép kertek és élénk zöld pálmafák sorakoznak.
A toparon van egy szélesebb utca, ahol a kikötő és az éttermek, boltok vannak, de érdemes a lépcsőn felmenni az óvárosba, ott is érdekeseket és szépeket lát az ember. Ez egy pici, néhány utcás kisváros. Ha csak sétálni jöttél, nézelődni, akkor 2-3 óra elég rá.
Ha a parkokat is meg szeretnéd nézni, kisvonatozni is szeretnél, akkor legalább 5-6 óra kell rá. Ebédeléssel és a fenti programokkal pedig ennél is több, érdemes lehet itt aludnod.
A tó partján közvetlenül rengeteg étterem van, de itt kicsit borsosak az árak, azonban néhány utcával feljebb már sokkal barátságosabb áron lehet találni nagyon hangulatos kis éttermeket, mi is itt ebédeltünk, majd miután bejártuk a várost gyalog visszamentünk Varennaba. Jó néhány órát itt is el lehet tölteni. Nagyon hangulatos az egész város. Ahhoz képest, hogy itt elég gyakran szeszélyes az időjárás nagyon kellemes időt fogtunk ki, simán lehetett volna rövidnadrágban lenni, pedig előzetesen az időjáráselőrejelzés esőt meg full borultat mutatott..
Partjai mentén számos pompás villa található, a 16. századtól kezdve a lombard gazdag osztály nyaralói. A Varennában található Villa Monastero egy ilyen villa, és a legjobb időpont a tavasz, amikor a lenyűgöző botanikus kert virágzásnak indul. A Villa Monastero eredetileg egy ciszterci női kolostor volt, amelyet a 12. század végén alapítottak; a 17. században magánrezidenciává vált, majd később, különösen 1897 és 1909 között, utolsó tulajdonosa, a német Walter Kees felújította és eklektikus stílusban berendezte. Ma egy kongresszusi központnak és az Enrico Fermi Nemzetközi Fizikai Iskolának ad otthont, amelyet nem kevesebb mint 34 Nobel-díjas látogat. A Villa Monastero 14 eredeti bútorokkal berendezett szobával rendelkezik. A villát egy látványos botanikus kert veszi körül, amely két kilométer hosszan húzódik Varennától Fiumelatte-ig, és számos őshonos és egzotikus botanikai fajt tartalmaz. A tó enyhe éghajlata lehetővé teszi a világ minden tájáról származó fajok növekedését.
Varennaban zártuk a nap érdemi részét..